Gyárlátogatás Morgan Motor Company (4 kerekű)

You are here

2013-ban a 40. születésnapomra a feleségemtől kaptam egy 1 hetes Anglia utazást. Ő kint élt több éven keresztül és meg akarta mutatni, hol dolgozott, bemutatni az angliai barátait, ismerőseit, és egyúttal meglátogattuk a kint élő unokatestvérét is. Sok mindent terveztük az egy hetes kint tartózkodás alatt megnézni. Én csak egyet kértem, hogy mindenképpen szeretném meglátogatni az angliai Worcester városban található MORGAN MOTOR CAMPANY autó gyárat, ahol lehetséges, hogy az ember részt vegyen, egy gyárlátogatáson ahol bemutatják a gyártás folyamatát és elmesélik a gyár történetét. Ez a gyár a mai napig magántulajdonban van ugyanabban a családban generációk óta. Itt a mai napig manufaktúrában, azaz szakemberek minimális gépesítéssel építik az autókat. Ahogy azt sok száz ma már nem létező autóépítő műhelyben tették ezt a múlt században. Maga az autók építésében használt technológia és anyagok az autó gyártás kezdeti éveit idézik, mert a karosszéria favázas és a szintén a gyárban gyártott favázat borítják alumínium lemezekkel. Számomra nagyon érdekfeszítő látogatás volt. A gyárnak három fő típus családja van az első egy háromkerekű két személyes szerkezet ezt a II. világháború előtt gyártották majd 2011.-ben újra legyártottak pár példányt, aminek akkora sikere lett, hogy újra gyártásba helyezték. A második az a típus, amit a háború után kezdtek gyártani ez már négykerekű két vagy négy személyes többféle motorral. A harmadik a legújabb modell ezt a 2000 években hozták gyártásba ez a legnagyobb és legerősebb motorral szerelt autójuk. Ebben az autó gyárban mikor valaki megrendel egy autót a legutolsó részletről is a tulajdonos dönt. Erről a gyárlátogatásról készültek a következő képek.

A Blogról

Céges blog. Bejegyzések, videók a munkáinkról.